Nemzeti hagyományaink – egy kis történelem

Nemzeti hagyományaink – egy kis történelem

Napjainkban egyre inkább divat a két világháború közötti magyar lovaskultúra, elsősorban az Örkénytáborban működő lovasok elismerése. A tisztelet, a hajdani lovasok méltatása mellett azonban nem lehet teljes, ha nem tesszük fel a kérdést, hogy mitől voltak sikeresek elődeink, miért váltak az európai és a nemzetközi lovaskultúra meghatározó szereplőivé…

Örkény öröksége

Ha a XX. századi magyar lovaskultúrát egy szóval kellene kifejezni, az egyértelműen Örkénytábor, vagy röviden Örkény lenne. Azt, hogy pontosan milyen gondolatokkal és hogyan lovagoltak az akkori tanárok és lovasok, mára már igen nehéz rekonstruálni, hiszen kultúrájuk elveszett, elsüllyedt a múltban. Pedig Örkénytábor fennállása alig 60-80 év “távolságra” van napjainktól. Szaktudásukat, az elődeik által évszázadok alatt felhalmozott ismereteiket sajnos nem csak az intézmény formális bezárása száműzte a feledés homályába. A XX. század második felének lovasai elődeiktől elhatárolódtak, tudásukat ósdinak tekintették, tanulni nem akartak tőlük. Ugyanaz zajlott le nálunk, mint Európa többi részén kétszáz éve: most mi vesztettük el ismereteinket és a hozzá kapcsolódó tudást. Feladtuk lovaskultúránkat.

Az örkényiek munkájának megismerése ezért napjainkban nem egyszerű, nincs senki, aki az akkori és napjaink lovasai közötti szakmai kapcsolatot megteremthetné, aki a folytonosságot képviselné. Örkény kultúráját kutatni kell.

Persze Örkény csak fémjele a kor lovaskultúrájának és nem szabad elfeledkezni azokról a szakemberekről sem, akik nem nevezhetők örkényieknek, mégis ugyanazt a szellemiséget, ugyanazokat a nemzeti hagyományokat képviselték hozzáértésükkel (például Keméry Pár huszár ezredes, Szerdahelyi Tibor huszár ezredes, vagy Moys Elemér huszár ezredes). Sokszor tőlük, írásaikból mintegy tükörből lehet “rálátni” koruk magyar lovaskultúrájára, és így Örkénytábor kultúrájára is.

Az örkénytábori generáció azért volt olyan sikeres, mert kultúrájukban megőrizték elődeik hozzáértését és ezért mind lovagláselméletben, mind technikában kortársaik fölé nőttek. Az örkénytábori generáció tagjai ugyan ápoltak szakmai kapcsolatokat külföldi szakemberekkel, de ne gondoljuk, hogy bármi újat láthattak Németországban, Olaszországban, vagy másutt. Az örkényi stílus nem ötvözet, az örkényi stílus maga az élő ezredéves hagyomány. Ezt a hagyományt kell napjaink lovasainak megismernie, kutatnia, ennek a stílusnak az elsajátítása az, amivel ismét erőre kaphat a magyar lovaskultúra.

Mi változott a XX. században?

A XX. század a sport százada volt, ezért ezt az időszakot a lókiképzés egyfajta kitérőjének lehet tekinteni. A XIX. század végére megszűnt a ló katonai és gazdasági jelentősége. Míg évszázadokon, évezredeken keresztül a lókiképzés fókuszában az együttműködőkészség és a hosszú használati élettartam kialakítása állt, addig a XX. század elején a sport, azaz a teljesítményszemlélet került előtérbe. A megváltozott célok gyökeresen eltérő kiképzési módszereket hoztak. Az évezredes tapasztalatok részben feledésbe merültek, részben azoknak csak leegyszerűsített meggondolásai maradtak fenn, amellyel párhuzamosan a lovak képzésére fordított idő szinte a képtelenségig lerövidült. Mindez – a lovaglás elüzletiesedésével és a csúcsteljesítmények hajszolásával együtt – azt eredményezte, hogy a megengedhetetlen bánásmód, a drogok, a teljesítményfokozók használata bizonyos mértékig a lókiképzés „normális” részei lettek.

XXI. század – vissza a gyökerekhez

A mai modern megközelítés visszatér a gyökerekhez, a hagyományokhoz. A XXI. század lovasa nem másoknál akar kiválóbb lenni, nem a nézők vagy a környezet elismerését keresi, hanem önmaga és lova kiteljesítését, közös boldogságukat, szellemi és fizikai egészségük közös megőrzését szeretné elérni és fenntartani. A lókiképzés célja ismét az együttműködőkészség és a hosszú használati élettartam biztosítása lett. Ezért mondhatjuk, hogy a lovaglás XXI. századi stílusa egyszerre modern és hagyományos.

Mindez megváltoztatja a lovakkal és lovasokkal szemben támasztott követelményeket is. A lovak részéről nincs szükség különleges alapadottságokra, sokkal inkább intelligenciára és szervezeti ellenállóképességre, melynek következtében a teljesítményre szelektált hibrid lovak mellett a hagyományos fajták (így a hagyományos magyar fajták is) egyre inkább előtérbe kerülnek. A lovasok, a lókiképzők részéről pedig felértékelődik a szaktudás, mert az öröm, a harmónia, a természetesség, a lóban és a lovasban rejlő lehetőségek kifejlesztése hozzáértés nélkül elképzelhetetlen. Ezt a tudást azonban bárki megszerezheti. S ha ez megvan, a lovas önfejlesztővé válik, hozzáértése napról napra gyarapodik, lovával való előrehaladása pedig látványosan fejlődik.

Cimkék: